Ha a virágcsokor mellé (vagy helyett)  szeretnéd meglepni édesanyádat egy apró ajándékkal, ami maradandó, s nem hervad el az ünnep után sem, ajánlok néhány ötletet neked, amit az elmúlt évek rendelései és tapasztalatai alapján szedtem csokorba az általam készített alkotásokból: 

Az év talán legszebb hónapjának van egy nevezetes ünnepe, az első vasárnap, azon a napon, szinte mindenhol egy valakit köszöntenek: az Édesanyákat. Ezekben a napokban a gyerekek és a felnőttek virágokkal sietnek haza, hogy köszöntsék anyu-kájukat.
Megköszönik az édesanyáknak azt a rengeteg jóságot, szere-tetet, amit szavakkal alig lehet kifejezni. De mivel lehet még meghálálni a féltő gondoskodást, az iskolakapuig kísérő biztató tekintetet.

Egy édesanya számára nincs szebb ajándék, mint a gyermeke mosolya, az, ha kap egy puszit, vagy egy szál mezei virágot a gyerkőctől. A gyerek által ké-szített ajándék örök emlék, évekig őrizgetett kincs.

Rengeteg ötletből lehet válogatni, amit a gyerekek maguk is el tudnak készíteni, a teljesség igé-nye nélkül egy pár lehetőség:

Papírvirágok krepp papírból, melyekhez nagyon sok helyen sablont is találunk, igazán csodás alkotások készülhetnek így.

Csupa szív ez az ünnep, a szeretet kifejezéseként szinte minden dekorálhatunk szívekkel: gyertya-tartót, amihez egy befőttesüvegre van szükségünk, képeslapot, de igen mutatós meglepetés lehet egy kartonból kivágott szív, színes fonallal betekerve.

Készíthetünk kényeztető ajándé-kokat is anyukánknak: finom, illatos fürdőbomba formájában, de megédesíthetjük kávéját szív alakú kockacukorral is, melyhez csak egy szilikon forma, cukor és egy pici víz szükséges.

A legkisebb gyerekekről érdemes só-liszt gyurmából tenyér- és láb-lenyomatot venni, rendkívül cuki ajándék lehet belőle, biztosan mindenkinek mosolyra húzódik a szája tőle.

Végtelen az ajándékok tárháza, jobbnál jobb DIY ötletekkel van tele az internet, csak a képzeletünk, a kreativitásunk, kézügyességünk szab határt az elkészítésben.

Ha a virágcsokor mellé (vagy helyett)  szeretnéd meglepni édesanyádat egy olyan ajándékkal, ami maradandó, s nem hervad el az ünnep után sem, ajánlok néhány ötletet neked, amit az elmúlt évek rendelései és tapasztalatai alapján szedtem csokorba az általam készített alkotásokból:

Fényképes ill. feliratos kulcstartók, akár általad küldött fotóval, egyedi üzenettel, idézettel –  nagy örömet szerezhet.

Többször  készült már olyan is, amiben gyermekrajz szerepelt, természetesen lekicsinyítve az eredeti alkotást, hogy a medálba beleférjen.
A galériában kiválaszthatod, milyen medálokat szeretnél a kulcstartóra, az idézetgyűj-teményből pedig ötletet merít-hetsz, ha kedves idézetet, feliratot keresel. 

A webáruház kínálatában mindig találsz kész, már összeállított darabokat is, jó választás, ha nem akarsz/tudsz várni rá, hiszen ezeket azonnal tudom küldeni, míg az egyedi megrendelések készítésére várni kell.

Ha kíváncsi vagy a jelenlegi kulcstartó/táskadísz kínálatra, ide kattints és már választhatsz is.

Anyák napjára népszerű ajándékok a különféle típusú könyvjelzők, a könyvimádó anyukák nagyon tudják értékelni. Itt is szerepelt már a rendelések között egyedi feliratos vagy fotóval díszített változat, de a színes, virágos megoldások is sokaknál célba találtak.

A webáruházban sokféle típusból, számtalan féle mintájú közül választhatsz, de természetesen egyedit is rendelhetsz, itt tudod megírni az elképzelésed.

A harmadik legnépszerűbb kategória az ékszer ajándék. Ezen belül is a szettek, amit egyéni ízlésed (ill. az ajándékozott ízlése) alapján tudunk veled együtt összeállítani. Üveglencsés, ásványos vagy textilgombos, ha az ajándékozott kedvenc színeivel, mintáival készül, nem lőhetsz vele mellé.

Ebben a bejegyzésben találsz néhány tanácsot, amit érdemes megfogadni, ha ékszert ajándékozol. 

Páros karkötők – a szeretet és az összetartozás jelképeként. Anya-lánya párosokat találsz a webáruházban, ha több darabból álló szettet szeretnél, írj a rendelési űrlapon keresztül vagy e-mailben: info@gubancekszer.hu.

A fentiek kombinációja is remek ötlet, készült már például nyaklánc is az üveglencse alatt fotóval, rajzzal, idézettel, ha egyedi ötleted van, keress bátran, és igyekszem veled együtt megvalósítani.

Természetesen az anyák napi ajándék is akkor az igazi, ha szívből jön, legyen az akár egy szál virág, vagy valami maradandóbb tárgy, emlék.
Az édesanyák általában annak örülnek a legjobban, ha együtt töltünk velük egy kis időt (az én anyukámnak biztos hogy egy közös program lesz az ajándék).

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com