A színek hatása a hangulatunkra

“Hétköznapi értelemben a szín a környezet tárgyainak látással érzékelhető azon tulajdonsága, amit olyan fogalmakkal írunk le, mint a vörös, a kék, a zöld, a sárga.”
A körülöttünk lévő világot rengeteg szín alkotja és talán nem is gondolnánk, hogy a színeknek milyen kiemelkedő hatása van az életünkre. Nemcsak a hangulatunkra, az egészségünkre van hatással, de még a vásárlási szokásunk kialakításánál is fontos szerepe és befolyása van a színeknek….még ha nem is tudunk róla. Számok bizonyítják a színpszichológia hatását!

Bár a különböző kultúrákban más-más jelentőséget tulajdonítanak bizonyos színeknek, a kutatások azonban mégis meg tudtak állapítani néhány törvényszerűséget ezekkel kapcsolatban. Lássunk egy-két példát a teljesség igénye nélkül.
A zöld a béke, a természet színe, nyugtató hatása sokak számára ismert. E színárnyalat segítségével kiegyensúlyozottabbá, életigenlővé, reményteljesebbé válhatunk. Az emberi szem számára a legkönnyebben észrevehető szín.

A víz és az ég színeként van jelen a világunkban a kék, amely békét és nyugalmat sugall, növeli a munka hatékonyságát, támogatja az intuíciót. Érdekességként megemlítendő, hogy a fogkrémgyártásban a leggyakrabban használt szín.

Szerelem, szenvedély, harag, indulatok: biztosan mindenki a piros színre gondol. Figyelemfelkeltő, ösztönző, önbizalmat adó, gyógyító hatását a kimerültség, fáradtság, krónikus étvágytalanság esetében már bizonyította. Vigyázat! A leggyakrabban a piros autókat lopják el.

A vidámság, a jókedv színe a sárga, csupa optimizmus és boldogság, színterapeuták szerint a depresszió és más lelki betegségek legjobb gyógyszere.

A lakásunkban, az öltözködésünkben használt színekben saját személyiségünk tükröződik vissza, ezeket a színeket arra használjuk, hogy kifejezzük érzéseinket, hangulatunkat.

Néhány következő bejegyzésemben részletesen is írok majd az egyes színekről, azok hatásáról – téged melyik szín érdekelne leginkább?

Szólj hozzá!